Hogy miért is vagyok én most Angliában?
A válaszom egészen egyszerű... szerelmes lettem! Mármint úgy igazából, egy pasiba!
Az egész tavaly októberben kezdődött. Éltem a kis életemet otthon. Éppen szingli voltam, de ez nem is igazán zavart, mert el voltam foglalva a felfelé ívelő karrierem építésével. De azért a sorsnak mindig adok egy kis segítséget, így regisztráltam egy társkereső oldalra. Nem különösebben törődtem vele, naponta egyszer ellenőriztem a leveleket, de ennyi. Aztán megjelent Ő... Egészen más volt, mint a többiek. Semmi általános, semmi hétköznapi, egyszerűen mindenben különleges és más.
Nem mondom, hogy szerelem volt első látásra, de néhány levélváltás után már tudtam, hogy ezt a pasit akárhogy is, de megszerzem. És én bizony nem csinálok popót a számból, így mikor kiderült, hogy Angliában él (és persze eszében sincsen haza költözni), döntenem kellett. Én pedig úgy döntöttem, hogy karriert bárhol lehet építeni, de lehet, hogy a Nagy Ő nem talál rám többet, úgyhogy belevágtam.
Novemberben 10 napra hazalátogatott az én hercegem. Felejthetetlen napokat töltöttünk együtt és ez el is döntötte, hogy költözök. Kértem egy kis időt míg elrendezem a magánéletemet, felkészítem a családomat, a barátaimat és a főnökömet a távozásra. Így is lett. Szerencsére a családom és a barátaim maximálisan pozitívan fogadták a bejelentésemet és mindenben támogattak. A főnököm kicsit nagyobb falat volt, nem igazán örült, hogy felmondok, de azért búcsúzóul a tudtomra adta, hogy bármikor szívesen lát újra az íróasztalomnál. Ez jó érzés volt és magabiztosságot is adott, hiszen nem tudhattam, hogy mi vár az idegenben. November végén egy hosszú hétvégére még meglátogattam leendő élettársamat, megnéztem hol fogok lakni és kipróbáltam a nagy madarat, hisz én még nem is repültem ezelőtt.
Többszörösen hátrányos helyzetűnek mondhatom magam a külföldi életkezdést tekintve, hiszen a nyelvtudásom valahol elveszett az éterben és sajnos a tájékozódó képességem is elég béna, szóval nagy fába vágtam a fejszémet az tuti, de a szerelem már csak ilyen. Majd lesz valahogy... Elvégre olyan még nem volt, hogy ne lenne sehogy, nemde?! Miután hazaértem szereztem egy hatalmas dobozt, amibe az összes ruhámat bepakoltam és elpostáztam az új otthonomba, hogy később a repülőn már ne kelljen a bőrönddel szívnom.
Teltek a hetek, elérkezett a Karácsony, amit megünnepeltem a családommal és december 26-án apukám kifuvarozott a reptérre és elkezdődött az új életem!
Csodamesés nap volt, felszálltunk, leszálltunk... a hercegem a manchesteri reptéren tárt karokkal várt és én tudtam, hogy jól döntöttem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése