Ez úgy történt, hogy (mint a legtöbb spórolni vágyó fiatal) csak egy szobát bérlünk itt Angliában. Így az életünket egy indiai családdal osztjuk meg. Ők hatan vannak, papa, mama, gyerekek. Tulajdonképpen kedvesek és a közhiedelemmel ellentétben nem is mocskosak és büdösek, csak van egy jellegzetes szaguk. Viszont nekik köszönhetően nap, mint nap különböző indiai ételeket kóstolhatok. Na jó, az túlzás, hogy különbözőket, mert szinte minden ételnek egyforma íze van. Csípős. Azzal a különbséggel, hogy az egyik halból, a másik csirkéből készül. Levest nem esznek, viszont mindenhez rizst esznek. A mindent értsd szó szerint. Egyik nap melegítem a kis lasagnamat mikor látom, hogy Fatiha (az anyuka) már egy nagy kanál rizst próbál mellé csempészni. Thx!
Én sosem voltam koleszos, így furcsa volt megszokni, hogy ennyi emberrel élek együtt, de szerencsére eléggé el vagyunk szeparálva. A mi szobánk a 3 szintes lakás legfelső szintjén található. Mellettünk lakik egy magyar srác, Dávid, ő Zsolti kollégája és barátja. Azért jó néha magyar szavakat hallani. A középső szinten él a család, illetve itt van a fürdőszoba is. Eleinte féltem, hogy majd sorban állás lesz zuhanyzás előtt, vagy a reggeli fogmosásnál, de szó sincs ilyesmiről. Nem is tudom ők mikor fürdenek, de sosem akadunk össze. Ami probléma lehet esetleg, hogy a bojlert előre be kell kapcsolni mielőtt zuhanyzunk, de ők előszeretettel kapcsolják ki mikor én a zuhanyzás közepénél tartok, mondván elég meleg már a víz. Értem én, hogy a hideg-meleg vizes váltózuhany egészséges, de nah...!
A legalsó szinten a konyha és a nappali található. A nappalit csak ők használják, a konyha közös. Ott már többször van fennforgás, de ez sem vészes. Ami neccesebb talán, hogy a hűtőben össz-vissz egy polc a miénk. Illetve tárolásra is csak egy szekrényünk van. Bár én pofátlan módon elfoglaltam két másik polcot is. Így már nagyjából elférünk.
A hétköznapok viszonylag nyugisak. A gyerekek reggel elmennek iskolába, Atahur, az apuka sokáig alszik, mert késő éjjel ér haza a munkából. Van egy étterme. Így ő kb délben ébred, ebédel és már tovább is áll. Zsolti és Dávid is korán megy el és csak este jönnek haza, így mi ketten vagyunk itthon Fatihával. Kedves nő. Kicsit fura az angolja (mondom ezt én), de jól megértjük egymást. Eleinte nehéz volt, mert kicsit erőszakosnak tűntek, hogy mindig kérdezgettek, én pedig épphogy össze tudtam tenni egy épkézláb mondatot angolul, de aztán rájöttem, hogy ők így kedveskednek. Mostanra már minden nap megkínál ebéddel, néha együtt főzünk. Párszor voltunk együtt vásárolni is, ami jó program volt, városismeret terén főleg. Mesélünk egymásnak a családunkról, az országunkról... Mindig irigykedve hallgatom mikor meséli, hogy Bangladesben folyton meleg van... Beszélt már a vallásukról is, szóval sok érdekességet megtudtam róluk.
Délután hazaérnek a gyerekek az iskolából. Onnantól este 10-ig káosz uralkodik itthon. Kiabálnak, ugrálnak, rohangálnak... Temperamentumos nép, azt meg kell hagyni.
Zsolti is este 5-7 óra között ér haza. Együtt vacsizunk, ilyenkor már általában visszavonulunk a kis szobánkba és egymással foglalkozunk.
Szóval egyelőre így telnek a mindennapjaim új otthonomban. Nem unatkozom, de azért tervben van, hogy egy kicsit nyugisabb helyre költözünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése